Sulyok János
hadnagy kezeihez
46. császári és királyi lovassági ezred
utolsó posta: San Marzino de Carso
Szerelmes Jánosom!
A kis szalon ablakából nézem merengőn az öreg tölgyfánkat, amelynek árnyat és rejteket adó koronája alatt először csókolt meg azon a három év előtti, boldog augusztusi délutánon. Emlékszik még? Oly rég volt! Most búsan hullajtja elsárgult leveleit, ahogy én hullajtom könnyeimet nap, nap után. Fájón ég szívemben 1914 nyara, mikoron balgán elhittük, hogy az ősz, a hulló falevelek már újra itthon találják Magát, Kedvesem. Azóta immár másodszor váltja ékes ruházatát kertünk valamennyi fája és az én elárvult szívem még mindig azért fohászkodik, hogy a Jóisten vezesse haza Magát épségben, hű kedveséhez. Hamarosan jönnek a hidegek és engem Apus azzal hiába vígasztal, hogy az Isonzo folyó mentén nem oly kemény a tél, mint minálunk a kőszegi birtokon. Mert az én szerelmes szívem csak Magát látja, amint három éve télen a hegyen a kezét melengette, mikor pedig Tiborék még vidáman hólabdáztak. Tudom én, hogy Maga fázósabb, hát féltem! Kötöttem magának jó meleg sálat és kesztyűt, ott találja a csomag tetején, amit a kedves Édesanyja küldött magának a múlt héten.
Bocsásson meg nekem drága szerelmem, dehogy akarom én panaszos levelemmel búsítani a maga szívét! Megmondta Anyus és Mari néném is, hogy hazulról inkább az örvendetes újságokat írjam meg magának, hogy derüljön fel a szíve az otthon melegétől, de könnyű is őnekik ilyet mondani! Apus a férfiszoba melegében pipázik, lábánál Vezér szunyókál, Tibor sógorom pedig itt Budapesten a Minisztériumban szolgálja a hazát. Csak az én szívemnek kedvese van veszélyben a kegyetlen, távoli fronton. Ígérje meg, hogy hazatér, ígérje meg! Amíg haza nem tér, nem lehetek az a hajdan volt jókedélyű leány, aki akkoron voltam, midőn megkérte a kezemet, s ezzel szép Magyarhon legboldogabb asszonyává tett! Édes emlékű Astoria Szálló, ahol azon a mámoros virágillatú 1914-es tavaszon früstük közben odalépett az asztalunkhoz, hogy a jogi fakultás óta elveszettnek hitt Tibor barátját, az én jó sógoromat üdvözölje. Pirulva is alig mertem felemelni a tekintetemet, én a Kisasszonyoktól nemrég kikerült, a társaságba még alig bevezetett leány. Anyus persze utólag cinkosan megjegyezte Gellér igazgatónak, hogy ha másért nem is, már ezért megérte megnyitni a szállót, amelynek éttermében egymásra találhatott a legszebb szerelmespár, akit a társaság az évben üdvözölhetett. Hisz tudja, egyébként mily csípős nyelvvel kelt ki az én kényes ízlésű Anyusom a földszintet elfoglaló üzletek ellen, ámbár a Fischer kalapszalonban hamarost gyakori látogató lett.
Hiába a szép emlék, nem tud megvidámodni az én árva szívem! Apus szerint büszkének kell lennem magára, mert maga a fronton a hazát védi és a császárt szolgálja. Harag dúl keblemben, ha a császárra gondolok! Tihamér atya szerint Bécsben az a hír járja, hogy az öreg Franz Josef egyre betegebb. A társaságban már azt suttogják, még az év vége előtt az unokaöccse, Károly ülhet a trónra. A Jóisten ne rója fel bűnömül, de ha ez az ára a háború befejezésének, hát bánom is én, ha meghal a császár! Csak maga térjen haza, én kedvesem!
Pár napja összefutottam Saródy Emmi barátnőmmel, bár Anyus helyteleníti találkozásainkat, mivel Emmike jó családból való úrileány létére színésznőnek állt, tehát Anyus szerint egy züllött nőszemély, akivel nem szabad barátkoznom. De tudja mennyire szeretem töretlen, víg kedélyét, amely egyetlen vigaszom szomorú napjaimban. Leszámítva a maga ritka leveleit Kedvesem, de ne vegye ezt szemrehányásnak, tudom, hogy a frontról nem írhat oly gyakran, ahogy mindketten szeretnénk! Emmikétől kaptam egy verset, melyet azóta újra- és újra elolvasok, rejtegetve Anyus elől. Babits Mihály Húsvét előtt című költeménye oly pontosan kifejezi, amit érzek! Hiába, hogy „van most dícsérni hősöket, Istenem”, de ne hősöm légy én szerelmes Jánosom, hanem légy férjem, légy társam az életben! Babits sem a halált énekli, hanem „inkább szerelmet, embert, életeket, meg nem alvadt fürge vért!” Fáj arra gondolnom, hogy a szarajevói merénylet óta hány fess, életerős fiatalember ontotta vérét a frontokon! A híradások győzelmekről szólnak, de az asszonyok szíve nem győzelmi éneket zeng, hanem folytonos gyötrelemben ég-sajog! Lemásolom magának a verset, hadd olvassa maga is!
Tihamér atya szerint mióta 14-ben meghalt X. Pius pápa, eláradt a gonoszság a világban. Minden nap misét mond a békéért és én nap mint nap ott ülök a kis oldalkápolnában kedves édesanyjával együtt. Érzem, hogy nagy támaszai vagyunk egymásnak, két asszony, akik fájón hiányolják a maga drága jelenlétét.
Tegnap Szeverényiék látogattak el hozzánk, Magdus sírva vallotta meg Anyusnak, hogy hamarosan Gábornak is be kell vonulnia. Oly ígéretes, ragyogó tehetség az a fiú, kitűnő eredménnyel végzett a sümegi főreál gimnáziumban! Fiatalsága heve persze nem engedi őt szembenézni a veszélyekkel, így lelkesülten beszélt közelgő bevonulásáról. Magát valamennyien csókoltatják, Gábor pedig a lelkemre kötötte, hogy írjam meg magának, a hadibajnokságot az MTK labdarúgó-csapata nyerte. Hiába mondtam neki, hogy érdekli is magát a fronton a futball, azt mondta a férfi az férfi marad a fronton is, márpedig a férfiakat érdekli a labdarúgás.
Anyus, Apus és Mari nénémék is szeretettel ölelik és várják vissza. Apus azt mondja, ha visszatér vadkanra mennek vadászni, magának tartogatja a birtok legszebb példányait! Ismeri őt, tudja mekkora szó az én drága öreg Apusomtól!
Jánosom, kedvesem, a Jóisten hallgassa meg imáimat, áldja meg és vigyázzon magára. Minden nap imádkozom magáért, hogy a Jóisten épségben vezérelje haza magát szerető családjához és szerelmes menyasszonyához!
csókolja,
a Maga örökkön hű, szerető Emerenciája
Kelt Budapesten, 1916. október 20. napján.