Még 5 nap az esküvőig
Apai nagyanyám varázsló volt, pedig nem is tudott róla. Hithű katolikus volt, templomba járt, sokat imádkozott. Téli esténként csak a cserépkályha fénye világított a szobájában, míg ő az ódivatú, kényelmes dívány sarkában üldögélt és a rózsafüzérét morzsolgatva intézte a fohászát az ő Istenéhez, félálomban bűvölte, terelte az egész család életét a jobb útra. Valahogy mágikus ereje volt az ígéreteinek. Ha bajban voltam, csak eléjárultam panaszos hangommal és ő megnyugtatóan simította végig az arcomon ráncok barázdálta meleg tenyerét. „Imádkozom érted, angyalom!” És akkor én mindig elhittem, hogy a dolgok körülöttem is úgy kisimulnak, mint a Mama réges-régi vasalójának talpa alatt a nagyapám ingének engedelmes gyűrődései. Rendre így is lett, amiért a nagyanyám imádkozott, az meg is oldódott.
Évekkel ezelőtt elment Mama az égi angyalai közé és azóta nehezebb az élet. Próbálom őt megkeresni túldíszített, hűvös templomok padjai között a fénycsóvákban szálló áttetsző porban, a parkok színes virágai között szálló hajnali párafelhőkben, a késő nyári, kaszált mezők szénaillatában vagy az ügyetlenül elsuttogott esti imákban.
De az én imáimnak nincs varázsereje. Teremtenék én is szépet, jót és csillogót, de formátlan alakúak a teremtményeim, hiányzik belőlük tán a szeretet, tán a jóság. Van az akarás, de belül nem fűti semmi teremtő, fenntartó erő, ezért félúton összecsuklanak, hamvukba halnak a jót akaró tetteim is.
Ahogy közeledik az esküvő, egyre többször mélázok el a hibáimon és egyre többet gondolok Mamára. Esténként nem szívesen mozdulok ki, inkább a kék gipszem mögé rejtőzködve hazamegyek és gondolkozom.
Mama teremtett volna nekem az esküvőre mindent. Egészséges lábat, jóképű kísérőt, csodálatos ajándékot Édáéknak, jó szórakozást a lakodalomra. Talán még azt is elintézte volna nagyhatalmú, jóságos Istene útján előbb-utóbb, hogy én is belebújhassak egy törtfehér esküvői ruhába és egy másik hűvös templomban én is elindulhassak az oltár felé, ő pedig ott ült volna az első sorban.Önző vagyok persze ebben is, megint és mindig.
Összeszedem magam! – fogadkozom. Az esküvő jó lesz, bizakodom. Éda gyönyörű lesz, Gábor büszke és boldog, Éda anyukája és nagymamája könnyezni fognak, a régi barátok újra találkoznak, nevetni fogunk, táncolni, koccintani, jókat enni és jó lesz emlékezni.
Ott lesz Kata és Antal, az ismét egymásra talált pár is. Hajnal születésnapja óta óvatosan, félve ugyan, de mégis közelednek egymáshoz. Egyiküknek sem könnyű újra elhinni, hogy kaptak egy új lehetőséget, de talán tudnak élni vele. Ezúttal okosan és szívvel. Társaságban ők együtt a legszórakoztatóbbak, nagyon jól fogjuk érezni magunkat a buliban! Holnapután megválok a gipszemtől, végre újfent szabadlábra kerülök. Ezután Katával last minute ruhavásárlást tervezünk, ami eleve jó móka lesz. Az esküvőn Pöti mellett ülök, és ha az a makacs bokám engedi, akkor megtáncoltat remélem.
És Mama odafentről úgyis elintézi, hogy minden rendben legyen.