http://www.youtube.com/watch?v=LeugstvSonM

2012 január 2. | Szerző: Nennike |

Utálok tiszta vizet önteni a pohárba, nem szeretem a tény- és érzésfeltáró beszélgetések könnyben fuldokló őszinteségnek hitt önmarcangolását, nem szeretem a lelki tükröt tartó felismerésre bemutatásokat. Pontosan tudom, hogy milyen rossz vagyok, nem kell, hogy erre mások még rá is világítsanak éles, bántó fénycsóvával.

– Anna, bemutatom neked Annát. Anna kevély, dölyfös, gonosz, hazug, elköteleződni nem tudó, a végtelenségig önző, pletykás és rosszindulatú, gyáva és felelőtlen. És az Isten irgalmazzon körülötte a férfiaknak, különösen azoknak, akik jóképűek és a legkisebb érdeklődést sem mutatják iránta, mert azokat egyszerűen imádja! Szereti még az egyéb okból eleve esélytelen, bukásra ítélt viszonyokat, a hullámvasútszerűen fluktuáló szerelmeket és a hozzá hasonlóan roggyant lelkű, szalmaláng hímeket.

És erre itt áll az ajtómban egy férfipéldány, aki nyilvánvalóan a hamvába holt, lábon kihordott szerelem ékes példája lehet(ne). Ránézésre is fiatalabb nálam vagy 5 évvel, veszettül jóképű, az éjszakában dolgozik, ahol nyilvánvalóan fürtökben tapadnak rá olyan lányok, akiknek korom szerint az anyja lehetnék. Az általam ismert és alkalmazott séma szerint pedig nem kellene itt állnia az ajtóm előtt, kedves-zavart mosollyal az arcán, simogatnivaló, frissen borotvált babaarccal, illatosan és trendi öltözékben. Szóval esélytelen. Nem kellene itt állnia, hanem el kellett volna tűnnie, soha többé nem keresnie és pár hónap múlva összefutnánk a lépcsőházban, ahol dadogva bevallaná, hogy barátnője van és akkor is volt és bocsássak meg. Én zokogva elrohannék és a világba üvölteném a fájdalmamat, hogy nem kellettem neki. És akkor hozná a papírformát.

– Haragszol rám? – jó kezdés. Eszerint kellene. Mi a fene történhetett akkor éjszaka? Megvert? Megerőszakolt? Ellopta a bugyimat? Használta a fogkefémet? Nem törölte meg a lábát, mielőtt belépett a nappalimba? Biztosan a csapba pisilt!

Értetlenül állok, erre összeszedi magát és belép.

– Hoztam bort, beszélgetünk? – Olyan aranyos! Muszáj előszednem a dugóhúzót, profi mozdulatokkal tölt, a bor illata isteni.

Olyan megnyugtató, hogy neki is homályos az este, de megnyugtat, nem történt semmi, amitől félek. Még hozzáteszi, „sajnos”. És huncutul mosolyog. Kiderül, hogy már egyszer korábban találkoztunk a lépcsőházban, épp a szüleimhez indultam haza és segített lecipelni a mázsás bőröndömet. Illedelmesen megköszöntem, elköszöntem, de neki akkor elmondása szerint felkeltettem az érdeklődését – gondolom főleg mert látványosan semmilyen érdeklődést nem mutattam iránta. Á, helyben vagyunk, az elérhetetlennek tűnő ellenkező nemű. Nyilván a város legmenőbb szórakozóhelyén a sok becsípett fruska között dolgozó szép bártendernek az a meglepő, ha valaki nem akarja azonnal felszedni. Ajvé, ennyire egyszerű az élet! Akkor este pedig állítólag elmondta ugyanezt, tetézve azzal, hogy én vagyok a nőideálja, de ez meg ugye ízlés dolga…

Kivételesen őszinte leszek egy férfihoz, határozom el. Már így is fő a fejem David miatt, nem kell még egy másik probléma, pláne hogy két ajtónyira lakik tőlem. Megbeszéljük, hogy legyünk jó szomszédok, esetleg barátok, de ennél több most nem fér bele. Azt a múltkori csókot meg felejtsük el, főként mert én félig már el is felejtettem. A bort azért megisszuk, egész kellemesen elbeszélgetünk. Kicsit el is szégyellem magam. Azt hittem, amilyen jóképű, olyan egyszerű a fiú, ehelyett meglepő dolgokat mond. Ambiciózus, olvasott, érdekli a molekuláris gasztronómia, a modern borászat, a buddhizmus és szereti Ulickaja-t.

A lelkem mélyén persze már pontosan tudom, hogy minden kenetteljes szövegem ellenére itt még nincs vége ennek. De egyelőre koncentráljunk a fő problémára. És egyébként is, hol van David?