http://www.youtube.com/watch?v=0brHGJ6xqbk

2011 december 30. | Szerző: Nennike |

Tudom, hogy nem ilyen vagyok. Nem erről álmodtam nagycsoportos koromban, a kötelező alvásidő alatti ábrándozásaim idején. Nem ilyen akartam lenni a kamaszkori útkereséseim lázas korszakában. Nem így viselkedtem az egyetemi években, amikor először láttam meg igazán a körülöttem lévő világot.

Anyám kétségbe esne, az apám szót se szólna, csak kiszaladna a vér az arcából, Laci nagybátyám kiátkozna (és könnyen megteheti, gondolom a papok ezt a papnevelde 1. félévben az alap- és rutinszertartások című tantárgyból tanulják), az én jó nagyanyáim forognának a sírjukban, egyedül a két férjét is a sírba tevő, megyeszépe dédanyám dörzsölné a tenyerét örömében, hogy a kései utód is kegyetlenül bánik a férfinemmel.

Az nem lehet, hogy az élet ennyire kiszámítható és siváran egyszerű legyen. Első felvonás: szeretsz és akkor a szíved minden szép érzésén sáros, az utca mocskával borított csizmás lábbal gázol át a másik. Második felvonás: szeretnek minden emberi gyarlóságod ellenére és te csak menekülnél, máskülönben tudod, csak bántani fogod a másikat. Ha ezek után nincs eleged a világ legrosszabb sablondarabjából, a szünet után bent maradhatsz a 3. felvonást is megnézni, de felesleges. Ugyanaz lesz, mint az első.

Egyedül vagyok, fekszem a kanapán, kelletlenül forgatom a pohárban a bort és meredek a papírra, ahol kígyózik hosszan elnyúló sorokban a Szeretethimnusz. Éda esküvőjéig már csak 7 nap. Égeti a kezemet az A/4-es félfamentes papír, miként az ördögöt is lassan öli, marja a szenteltvíz. Az oltár előtt fogok elporladni, mindenki szeme láttára és én teszem tönkre a kellemetlenül látványos, apokaliptikus halálommal a barátnőm esküvőjét.

Csengetnek. David? Nyitom az ajtót, a Szomszéd áll ott egy üveg borral a kezében. Na, már éppen csak ő hiányzott. Sem hozzá, sem a borhoz nincs kedvem. Nem akarom azzal tetézni a lelki nyomoromat, hogy épp ma megtudom, mi történt azon a lassan egy hónappal ezelőtti éjszakán.