http://www.youtube.com/watch?v=Ls0WfopgR9k&ob=av2e
2012 január 9. | Szerző: Nennike
Még 5 nap az esküvőig
Apai nagyanyám varázsló volt, pedig nem is tudott róla. Hithű katolikus volt, templomba járt, sokat imádkozott. Téli esténként csak a cserépkályha fénye világított a szobájában, míg ő az ódivatú, kényelmes dívány sarkában üldögélt és a rózsafüzérét morzsolgatva intézte a fohászát az ő Istenéhez, félálomban bűvölte, terelte az egész család életét a jobb útra. Valahogy mágikus ereje volt az ígéreteinek. Ha bajban voltam, csak eléjárultam panaszos hangommal és ő megnyugtatóan simította végig az arcomon ráncok barázdálta meleg tenyerét. „Imádkozom érted, angyalom!” És akkor én mindig elhittem, hogy a dolgok körülöttem is úgy kisimulnak, mint a Mama réges-régi vasalójának talpa alatt a nagyapám ingének engedelmes gyűrődései. Rendre így is lett, amiért a nagyanyám imádkozott, az meg is oldódott.
Évekkel ezelőtt elment Mama az égi angyalai közé és azóta nehezebb az élet. Próbálom őt megkeresni túldíszített, hűvös templomok padjai között a fénycsóvákban szálló áttetsző porban, a parkok színes virágai között szálló hajnali párafelhőkben, a késő nyári, kaszált mezők szénaillatában vagy az ügyetlenül elsuttogott esti imákban.
De az én imáimnak nincs varázsereje. Teremtenék én is szépet, jót és csillogót, de formátlan alakúak a teremtményeim, hiányzik belőlük tán a szeretet, tán a jóság. Van az akarás, de belül nem fűti semmi teremtő, fenntartó erő, ezért félúton összecsuklanak, hamvukba halnak a jót akaró tetteim is.
Ahogy közeledik az esküvő, egyre többször mélázok el a hibáimon és egyre többet gondolok Mamára. Esténként nem szívesen mozdulok ki, inkább a kék gipszem mögé rejtőzködve hazamegyek és gondolkozom.
Mama teremtett volna nekem az esküvőre mindent. Egészséges lábat, jóképű kísérőt, csodálatos ajándékot Édáéknak, jó szórakozást a lakodalomra. Talán még azt is elintézte volna nagyhatalmú, jóságos Istene útján előbb-utóbb, hogy én is belebújhassak egy törtfehér esküvői ruhába és egy másik hűvös templomban én is elindulhassak az oltár felé, ő pedig ott ült volna az első sorban.Önző vagyok persze ebben is, megint és mindig.
Összeszedem magam! – fogadkozom. Az esküvő jó lesz, bizakodom. Éda gyönyörű lesz, Gábor büszke és boldog, Éda anyukája és nagymamája könnyezni fognak, a régi barátok újra találkoznak, nevetni fogunk, táncolni, koccintani, jókat enni és jó lesz emlékezni.
Ott lesz Kata és Antal, az ismét egymásra talált pár is. Hajnal születésnapja óta óvatosan, félve ugyan, de mégis közelednek egymáshoz. Egyiküknek sem könnyű újra elhinni, hogy kaptak egy új lehetőséget, de talán tudnak élni vele. Ezúttal okosan és szívvel. Társaságban ők együtt a legszórakoztatóbbak, nagyon jól fogjuk érezni magunkat a buliban! Holnapután megválok a gipszemtől, végre újfent szabadlábra kerülök. Ezután Katával last minute ruhavásárlást tervezünk, ami eleve jó móka lesz. Az esküvőn Pöti mellett ülök, és ha az a makacs bokám engedi, akkor megtáncoltat remélem.
És Mama odafentről úgyis elintézi, hogy minden rendben legyen.
http://www.youtube.com/watch?v=6EEW-9NDM5k
2012 január 4. | Szerző: Nennike
Még 6 nap az esküvőig
Napok romjain táncolok. Olvad alattam az idő, mint úszó jégtáblán egyensúlyozó, miként a túlélni akarónak fogy, olvad a tere és ideje. David nem veszi fel a telefont, egész nap magyarázkodni vágyva, de hiába keresem. A lábam még fojtogató gipszben. Ruhám, cipőm az esküvőre nincs, hiszen ki tudja milyen lesz az újfent szabadlábra kerülő alsó végtagom? Cingár és erőtlen vagy változatlan vádlijú, mutogatnivaló? Tudok-e majd vezetni, vagy ahhoz is gyengék lesznek az elfelejtett izmaim?
Pöti hív este. Pöti ezeréves barát, ő is Édáék körének a tagja, az esküvőre együtt tervezzük menni, hát ideje egyeztetni a részleteket. Letört a hangja. Hónapok óta titkos belső verseny dúlt köztünk, mindketten az örök, sanyarú egyedülálló létünk félelmétől vezérelve attól tartunk, hogy az év esküvőjére egyedül kell mennünk. Aztán ő beelőzött és két hónappal az esküvő előtt lángra lobbant, szerelmes mámorban újságolta, hogy ő bizony nem egyedül jön. Aztán egy hete kiderült, hogy mégis. Úgy hallom, ma sincs túl a csalódáson. Pöti én vagyok csak fiú kiadásban.
Megnyugtatom, hogy mellette fogok ülni, mert olyan csalhatatlan megérzésem van, hogy David nem jön velem. Amilyen szerencsénk van, beültetnek a gyerekek közé.
Elszalad mellettünk az élet és mi csak ostobán nézzük. Nagyon sajnáljuk magunkat.
http://www.youtube.com/watch?v=1YVyEBlv4j4
2012 január 3. | Szerző: Nennike
Szomszéd távozik. Legszívesebben
az ajtónak vetném a hátamat, szomorú arccal elmorzsolnék egy könnyet az
esélytelen szerelmünk halotti torát ülve – helyesebben szólva állva. De mivel a
bejárati ajtóm bársonyos fényű üvegén át ezt a gang összes lakója és főként a
Szomszéd is láthatná, így inkább csak vert hadként bekullogok a nappaliba és
lerogyok a kanapéra.
Összezavarodott gondolataim
cikáznak David, a Szomszéd és a kószán beúszó Tolmács körül. És legfőképp Édára
gondolok, akinek boldogságában aznap osztoznom kellene, akinek-akiknek aznap
örülnöm kellene, de végtelen irigységem versenyezni akar? Meg akarom tán
mutatni, hogy én is vagyok olyan boldog, mint ők? Miközben tudom, hogy olyan
felesleges ezt azzal az ingatag érvvel megtámogatni, hogy lám-lám, nem egyedül
érkeztem a nászotoknak tanújává válni.
Átgázolnék mindenkin, ha erre
Davidot használnám fel, és mintha az esküvő másnapján Éda gyönyörű csupa csipke
és gyöngy menyasszonyi ruhája mellett az égő szemű, finom kezű zenészt is
visszaadnám a kopárra fosztott kölcsönzőbe. Mert hisz nem az enyém, ahogy Édáé
is csak azon a napon lesz a líraian szép ruhaköltemény. Megbecsteleníteném
ezzel David méltóságát, de Édáék barátságát is.
Mert nem lehet az enyém David, ha
nem vágyom rá, ha nem értékelem, ha nem szeretem. És nem lehet az enyém a szép
Szomszéd, ha félek átadni magam az óvatosan felkínálkozó szerelmének. Ahogy nem
lehet enyém a félénken udvarló Tolmács sem, ha semmitmondó leveleimmel meg nem
válaszolom a sorai közt bujkáló érdeklődést.
Tisztáznom kell magamban az
érzéseimet és ahogy a Szomszéddal beszéltem, úgy Davidnak is vallanom kell.
Remélem hamarosan átjön és akkor egy fekete napon két férfit hagyok magam
mögött.
Kapucsengő zaja riaszt a
tűnődésből, David az. Óvatosan lépdelek a gangon beengedni őt, a Szomszéd
ajtaja mögött még fény világít. Nagy ma itt a forgalom – gondolhatja a szemben
lakó Erzsi néni.
Öröm van David arcán, a
viszontlátás és a koncert utáni poharazgatás pirospozsgás öröme, ami – tudom – el
fog múlni. Segít visszabicegni a lakásba, lelkesen mesél a kora esti koncert
spontán játéka okozta gyönyörűségről, a mai tanítványáról és végül ő hozza
szóba az esküvőt. Kitalálta, mit szeretne játszani.
Nem tudom tovább halogatni, el
kell mondanom neki, hogy nem vihetem magammal Éda esküvőjére. Az okaimat
próbálom dadogóan akadozó szavakba önteni, de már késő. Végig sem hallgat. Minden
eddigi törődő figyelme szertefoszlik és nem tud egyebet, csak ordítani. Kiabál
velem, támadón, haragosan, vádlón. Féltékenység keveredik a sértett
férfibüszkeséggel. Fel-alá járkál a nappaliban, amikor hirtelen indulattal kirohan.
Csapódik az ajtóm, a gang külön bejárata fémesen csattan, dobogó léptek kongnak
a lépcsőházban, visszhangoznak a fejemben még sokáig.
Nem tudtam elmondani semmit.
http://www.youtube.com/watch?v=LeugstvSonM
2012 január 2. | Szerző: Nennike
Utálok tiszta vizet önteni a pohárba, nem szeretem a tény- és érzésfeltáró beszélgetések könnyben fuldokló őszinteségnek hitt önmarcangolását, nem szeretem a lelki tükröt tartó felismerésre bemutatásokat. Pontosan tudom, hogy milyen rossz vagyok, nem kell, hogy erre mások még rá is világítsanak éles, bántó fénycsóvával.
– Anna, bemutatom neked Annát. Anna kevély, dölyfös, gonosz, hazug, elköteleződni nem tudó, a végtelenségig önző, pletykás és rosszindulatú, gyáva és felelőtlen. És az Isten irgalmazzon körülötte a férfiaknak, különösen azoknak, akik jóképűek és a legkisebb érdeklődést sem mutatják iránta, mert azokat egyszerűen imádja! Szereti még az egyéb okból eleve esélytelen, bukásra ítélt viszonyokat, a hullámvasútszerűen fluktuáló szerelmeket és a hozzá hasonlóan roggyant lelkű, szalmaláng hímeket.
És erre itt áll az ajtómban egy férfipéldány, aki nyilvánvalóan a hamvába holt, lábon kihordott szerelem ékes példája lehet(ne). Ránézésre is fiatalabb nálam vagy 5 évvel, veszettül jóképű, az éjszakában dolgozik, ahol nyilvánvalóan fürtökben tapadnak rá olyan lányok, akiknek korom szerint az anyja lehetnék. Az általam ismert és alkalmazott séma szerint pedig nem kellene itt állnia az ajtóm előtt, kedves-zavart mosollyal az arcán, simogatnivaló, frissen borotvált babaarccal, illatosan és trendi öltözékben. Szóval esélytelen. Nem kellene itt állnia, hanem el kellett volna tűnnie, soha többé nem keresnie és pár hónap múlva összefutnánk a lépcsőházban, ahol dadogva bevallaná, hogy barátnője van és akkor is volt és bocsássak meg. Én zokogva elrohannék és a világba üvölteném a fájdalmamat, hogy nem kellettem neki. És akkor hozná a papírformát.
– Haragszol rám? – jó kezdés. Eszerint kellene. Mi a fene történhetett akkor éjszaka? Megvert? Megerőszakolt? Ellopta a bugyimat? Használta a fogkefémet? Nem törölte meg a lábát, mielőtt belépett a nappalimba? Biztosan a csapba pisilt!
Értetlenül állok, erre összeszedi magát és belép.
– Hoztam bort, beszélgetünk? – Olyan aranyos! Muszáj előszednem a dugóhúzót, profi mozdulatokkal tölt, a bor illata isteni.
Olyan megnyugtató, hogy neki is homályos az este, de megnyugtat, nem történt semmi, amitől félek. Még hozzáteszi, „sajnos”. És huncutul mosolyog. Kiderül, hogy már egyszer korábban találkoztunk a lépcsőházban, épp a szüleimhez indultam haza és segített lecipelni a mázsás bőröndömet. Illedelmesen megköszöntem, elköszöntem, de neki akkor elmondása szerint felkeltettem az érdeklődését – gondolom főleg mert látványosan semmilyen érdeklődést nem mutattam iránta. Á, helyben vagyunk, az elérhetetlennek tűnő ellenkező nemű. Nyilván a város legmenőbb szórakozóhelyén a sok becsípett fruska között dolgozó szép bártendernek az a meglepő, ha valaki nem akarja azonnal felszedni. Ajvé, ennyire egyszerű az élet! Akkor este pedig állítólag elmondta ugyanezt, tetézve azzal, hogy én vagyok a nőideálja, de ez meg ugye ízlés dolga…
Kivételesen őszinte leszek egy férfihoz, határozom el. Már így is fő a fejem David miatt, nem kell még egy másik probléma, pláne hogy két ajtónyira lakik tőlem. Megbeszéljük, hogy legyünk jó szomszédok, esetleg barátok, de ennél több most nem fér bele. Azt a múltkori csókot meg felejtsük el, főként mert én félig már el is felejtettem. A bort azért megisszuk, egész kellemesen elbeszélgetünk. Kicsit el is szégyellem magam. Azt hittem, amilyen jóképű, olyan egyszerű a fiú, ehelyett meglepő dolgokat mond. Ambiciózus, olvasott, érdekli a molekuláris gasztronómia, a modern borászat, a buddhizmus és szereti Ulickaja-t.
A lelkem mélyén persze már pontosan tudom, hogy minden kenetteljes szövegem ellenére itt még nincs vége ennek. De egyelőre koncentráljunk a fő problémára. És egyébként is, hol van David?
http://www.youtube.com/watch?v=0brHGJ6xqbk
2011 december 30. | Szerző: Nennike
Tudom, hogy nem ilyen vagyok. Nem erről álmodtam nagycsoportos koromban, a kötelező alvásidő alatti ábrándozásaim idején. Nem ilyen akartam lenni a kamaszkori útkereséseim lázas korszakában. Nem így viselkedtem az egyetemi években, amikor először láttam meg igazán a körülöttem lévő világot.
Anyám kétségbe esne, az apám szót se szólna, csak kiszaladna a vér az arcából, Laci nagybátyám kiátkozna (és könnyen megteheti, gondolom a papok ezt a papnevelde 1. félévben az alap- és rutinszertartások című tantárgyból tanulják), az én jó nagyanyáim forognának a sírjukban, egyedül a két férjét is a sírba tevő, megyeszépe dédanyám dörzsölné a tenyerét örömében, hogy a kései utód is kegyetlenül bánik a férfinemmel.
Az nem lehet, hogy az élet ennyire kiszámítható és siváran egyszerű legyen. Első felvonás: szeretsz és akkor a szíved minden szép érzésén sáros, az utca mocskával borított csizmás lábbal gázol át a másik. Második felvonás: szeretnek minden emberi gyarlóságod ellenére és te csak menekülnél, máskülönben tudod, csak bántani fogod a másikat. Ha ezek után nincs eleged a világ legrosszabb sablondarabjából, a szünet után bent maradhatsz a 3. felvonást is megnézni, de felesleges. Ugyanaz lesz, mint az első.
Egyedül vagyok, fekszem a kanapán, kelletlenül forgatom a pohárban a bort és meredek a papírra, ahol kígyózik hosszan elnyúló sorokban a Szeretethimnusz. Éda esküvőjéig már csak 7 nap. Égeti a kezemet az A/4-es félfamentes papír, miként az ördögöt is lassan öli, marja a szenteltvíz. Az oltár előtt fogok elporladni, mindenki szeme láttára és én teszem tönkre a kellemetlenül látványos, apokaliptikus halálommal a barátnőm esküvőjét.
Csengetnek. David? Nyitom az ajtót, a Szomszéd áll ott egy üveg borral a kezében. Na, már éppen csak ő hiányzott. Sem hozzá, sem a borhoz nincs kedvem. Nem akarom azzal tetézni a lelki nyomoromat, hogy épp ma megtudom, mi történt azon a lassan egy hónappal ezelőtti éjszakán.
http://www.youtube.com/watch?v=Yr8xDSPjII8&ob=av2e
2011 december 30. | Szerző: Nennike
Van három hetem, hogy újraszabjam az életemet. Tükröt tart az életem folyásának Éda esküvője, 21 misztikus számú nap múlva ő örök hűséget fogad a szerelmének egy ősi, pozitív erővonalak mentén fekvő templomban. Az én enciklopédistáim sem az örök, sem a hűség szavakat nem énekelték bele az életem szövetébe.
„ismerhetem az összes titkokat és minden tudományokat”
Karolin, Éda, Marcsi és én, mi voltunk a gimnáziumban a fantasztikus négyes, akiknek közös mederben haladt az élete. Eddig. Marcsi már házas, Karolin együtt él Istivel, Éda évek óta boldog Gáborral, míg én szertelenül és fellángoló majd lelohadó lelkesedéssel csapongok. Ma megkaptam e-mailben a szöveget, amit szépen artikulálva vagy ahogy sikerül fel fogok olvasni abban az ősi, hűvös apátsági templomban. Szeretethimnusz classic live. Nyilván az én számból nem fog túl hitelesen hangzani. „Ha szeretet nincs bennem, mit sem érek.”
21 napom van, hogy megszabaduljak a kéken szép gipszemtől, lefogyjak 7 kilót, szerezzek egy valamirevaló férfit, akit magammal vihetek az esküvőre és különbékét kössek a saját életemmel.
„A szeretet türelmes,
a szeretet jóságos,
a szeretet nem féltékeny,
nem kérkedik, nem is kevély.”
Kicsiny vagyok én ahhoz, hogy ne kérkedjek. Nem mehetek egyedül az esküvőre, hazudni akarok a világnak, mutatni akarom a boldogságot, örömet, elégedett nyugalmat. Mindent, ami mostanában nem vagyok. A Szomszédot kerülöm, kopog többször is, nem tudok szembenézni vele. Vagy magammal. A Tolmács mindennapos e-mailjeire válaszolok, a kávét egyelőre elodázni igyekszem.
A maradék, magammal szembeni tiszteletem és önbecsülésem romján úgy döntök, válaszolok Davidnak. Nem tudom tisztázni magamban, miért csinálom. Megsértett és ezzel kizökkentette a világomat a rendjéből. Azóta minden nap ír. „Kinga hideg, szinte féltem tőle.” Ez nekem kevés.
Ő lesz az, akit az értelmiségi, feltörekvő jogász társaság majd örömmel a keblére ölel. Mindenki elnézi majd neki, hogy részegségében töri a poharakat és figyelmet követel magának ott is, ahol neki nem járna. Megbocsátóan összenéznek a háta mögött, „művész” – mondja a tekintetük.
Este már a Kazinczy utca felé visz a taxi, ott vár a helyen, ahol először találkoztunk. Mintha sosem lett volna a Kinga-intermezzo. Kedves velem, ég a szeme, ölel. Tudom, hogy ez nem nekem, hanem a benne lakó sérült gyermeklelkének szánt vígasz. Ő is azt gondolja, hogy nem kell senkinek, hogy nem érti meg senki és tessék, itt egy lány, aki mindent megbocsát, aki nem az alternatív hírességet látja benne, hanem a férfit. És mennyire téved. „A szeretet nem keresi a maga javát.” Az nem. Ha Kinga kimaradt volna, minden másként is alakulhatott volna. Voltak érzéseim, volt bennem vágy, volt benne várakozás és vonzalom. De ezeknek a szikráját sem találom magamban.
Szinte boldog, amikor elhívom az esküvőre. Azt hiszem, kicsit úgy éli meg, mint egy túlkoros aggszűz a lánykérést. Ott helyben beírja a naptárba, izgatottan ajánlkozik, hogy elhozza a hangszerét és játszani fog a párnak. Szégyellem magam.
Múlnak a napok. David minden napot, estét velem töltene. Mindent megoszt, mindent elmesél, vár, csodál és csak remélem, hogy nem lát. Hogy nem látja, belül semmi nincs. Ahogy a gipsz bénítja a lábamat, úgy valamilyen makacs, ostoba elszánás bénítja és mérgezi a lelkemet.
“…odaadhatom testemet is égő áldozatul,
ha szeretet nincs bennem,
mit sem használ nekem.”
Készülök az esküvőre, számolom a napokat és egyre rosszabbul érzem magam. A kanapén ülök esténként, várom Davidot és olvasom a Szeretethimnuszt. Minden erőmmel azon vagyok, hogy tudjam akarni Davidot. Szeretetet adni neki, vágyni rá. De ez nem izommunka. Félek, hogy ő is kezdi érteni.
„Mindent eltűr, mindent elhisz,
mindent remél, mindent elvisel.”
Talán neki kellene felolvasnia Szent Pál sorait.
Például te, te, te… (Budapest Bár)
2011 december 29. | Szerző: Nennike
Másnaposan a világ telve van érdekes jelenségekkel. A tárgyalóterem folyosója és az egész bíróság épülete ellentmond a fizika törvényszerűségeinek és hullámmozgásokra ragadtatja magát. Szívből remélem, hogy nem én imbolygok a 284-es kivégzőhely (máskor: tárgyaló) felé. Épp elég baj az is, hogy lila karikák költöztek a szemem alá, a bőröm szinte szürke, tapintható alkoholszagom lehet, a gyomromban viharok dúlnak, a lelkemben pedig tornádó.
Már ott a felperes és az ügyvédje. Ők persze jól vannak, hogy a nyavalya essen beléjük. Máskor is, de ma különösen. Felperesnek kirendelt tolmácsa is van, már ő is velük örvendezik a folyosón. Atyúristen én ezt a fiút ismerem-hasít belém a szituatíve kellemetlen felismerés. Az egyetemen együtt jártunk filozófia szemináriumra, nagyon kedveltem, mert csendes volt és volt benne valami mélyről jövő és roppantul vonzó, férfias tartás. Úgy látszik, megörül nekem, hajol, hogy puszit adjon. A tárgyalás kezdetéig még röviden mesél magáról, másodévben azért tűnt el, mert átment a bölcsészkarra. Rólam nem kell mesélni, mivel közel hajolt hozzám, így a kigőzölgésemből már bizonyosan tudja, hogy utolért a jogásznép betegsége és iszom. Remélem sejti, hogy csak és kizárólag tegnap, csak és kizárólag azért, mert jó okom volt rá.
Isten mégiscsak és nyilvánvalóan szeret. A bírónő jegyzője érkezik loholva, hatalmas bocsánatkérő arcot öltött magára. A bírónő tegnap megbetegedett, egyfajta influenza gyötri és sajnos tegnap már nem tudtak telefonon értesíteni bennünket, de most menjünk békével. Csak arra tudok gondolni, naná, hogy nem influenza ez! Még jó, hogy nem “családi ok”. Bizonyos, hogy a bírónő is másnapos!
Mehetek vissza az iroda békés kebelébe és alhatok az asztal alatt.
Dél körül ébredek, automatikusan nyúlok a telefon után. Sms Davidtól.
„Hülye voltam, kellesz nekem.” Most ezzel nem tudok foglalkozni, az agyamat otthon hagytam a szemetesben.
A Szomszéd bejelölt a Facebook-on. Milyen jóképű a fotókon! Eltekintve a ténytől, hogy a képek jelentős részén alkoholtartalmú koktélokat kever, amitől felfordul a gyomrom, az elmélyült ténykedése nagyon vonzó.
A Tolmács is bejelölt. E-mailt is írt.
„Nagyon örülök, hogy láttalak. A héten egyik nap lenne kedved kávézni?” Csak arra tudok gondolni, hogy a szaglóérzékét és a látását leadta a bírósági ruhatárba.
Meg arra, hogy mélyen benne vagyok a slamasztikában.
http://www.youtube.com/watch?v=8avtN5-Gmiw
2011 december 28. | Szerző: Nennike
Persze sokat
segítene az este megítélésében, ha emlékeznék rá.
Biztos forrásból
tudom mégis, hogy nyilvánvalóan jó szakember a Szomszéd, mert ahogy másnap
ébredek, azt csak számtalan koktél idézhette elő nálam. A másik lehetőség
az, hogy az ajtón belülre kerülve tarkón vágott egy szívlapáttal, azonnali
ájulást idézve elő. Óvatosan megtapogatom a tarkómat, remegő ujjal tapogatok egy
árulkodó pukli után, ám ennek hiányában megállapítom, hogy kétségkívül cefet
másnapos vagyok.
Annyira fáj a
fejem, hogy szinte nem is érzem az őrjítő űrt a lelkemben. Jó pont a
Szomszédnak, hatékonyabb, mint egy aneszteziológus. Éjszaka nyilvánvalóan a fél
vesémet is kivehették volna, azt sem éreztem volna. Mostanáig.
Hálát adok az
égnek, hogy egyedül ébredek és a saját lakásomban, bár nem emlékszem rá, hogy
nem történt-e valami végzetesen jóvátehetetlen.
Bambán ülök a kávé
felett és kóbor képek, töredékes emlékek kezdenek átcikázni a megviselt
agyamban. Feltűnik egy üveg pálinka emlékképe, nem is értem. Ellenőrzésképpen
felnyitom a kukát, szemrehányóan mered rám egy hosszú nyakú üveg, málnák
ábrázata mered rám az oldaláról. Hogy került ez ide? És a többi? Bor, tequila,
atyaúristen! Valamit mesélt a családjáról. De mit? Beleslukkolok a cigijébe.
Nem is dohányzom (már vagy 3 hete) Csók a gangon. Basszus!
Nagyon nehezen
szánom rá magam az indulásra, de tárgyalásom van. Bizonyára meggyőző leszek ma,
igazán elkötelezett harcosa a jognak és az igazságnak. Forgó gyomorral.
Fehér cetli a sáros
lábtörlőn. Kihajtogatom, kesze-kusza az írás, de azért ki lehet betűzni.
„Akkor is odavagyok
érted!”
http://www.youtube.com/watch?v=VWAv3nyytDQ
2011 november 2. | Szerző: Nennike
A pofára esésről a lélekbúvárok minden esetben kihangsúlyozzák, hogy ezek az élmények az épülésünkre szolgálnak, míg én simán csak olyanokat gondolok a témáról, ami nem tűr nyomdafestéket. Woody Allen azt mondja, hogy „a szerelem a válasz, de amíg a válaszra vársz, addig a szex is felvet néhány nagyon érdekes kérdést”. És lássuk be, Woody nem egy matyó hímzés, mégis szebbnél-szebb nőkkel kereste a válaszokat és tette fel a kérdéseket. Én miért ne vethetném bele magam az életbe? David nehezen lehetett volna a válasz, de a francba is, már a gondolat is felvillanyozott, hogy lesz köztünk valami liezon-nak látszó kontaktus.
Most meg itt állok a királykék gipszemmel testileg ugyan megtámogatva, de a lelkemet ki gipszeli be? Azt a kutya fáját, mégiscsak Verának van igaza, hiszen ha vacog a lelkem, akkor én megsérültem még akkor is, ha nem ígért nekem senki semmit. De én ostoba már megint berendeztem a színpadot és vártam a főszeplővé megtett tehetségtelen statisztát. Vártam…? Már elhangzott az utolsó figyelmeztetés, színpadra Casanova, az ügyelő még a félrecsúszott parókáját helyrerángatta és belökte a színre az embert, kár hogy ő azzal a lendülettel a nézők közé vetette magát, egyenesen Kinga karjaiba.
Letörten vonszoltam magam hazafelé akkor este. A harmadikra felmászni a nem hajló térddel elég nagy kihívás, amit csak hasizomból lehet megoldani, de ha közben az ember szemét könnyen fátyolozzák és emiatt az amúgy is sötét, rideg és feketére idősödött falú lépcsőház csak még barátságtalanabbnak tűnik és taszítana elfelé-de sajnos itt lakom.
A kis gangunkat lezáró rácsos kapu örökké rosszalkodó zárja megint utamat állja, a dühömet az amúgy is betegeskedő rácson vezetem le, jó ám a stabil gipsszel rugdosni a kaput. Egy fiatal férfifej bukkan elő a fal mögül, sejtem, hogy már egy ideje érdeklődve hallgatja a cifra káromkodásaimat.
–Na, várj beengedlek! Ahogy elnézem, rád férne egy tequila. – mosolyog.
Mérhetetlen zavarban vagyok. Még sosem találkoztam vele, csak tudtam, hogy a két ajtónyira lévő, hónapok óta üresen álló lakásba beköltözött egy trendi bártender fiú, az éjszaka császára, aki a szemben lakó Erzsi néni szerint amolyan jóképű fajta. A francba is, ez csak ő lehet! Erzsi néninek igaza (és jó ízlése) van.
Akárhogy is, amire most szükségem van, az egy bártender. De legalábbis a bárszekrénye. Helló Mr. Alkohol!
Még 4 nap az esküvőig
2012 március 29. | Szerző: Nennike
Sulyok János
hadnagy kezeihez
46. császári és királyi lovassági ezred
utolsó posta: San Marzino de Carso
Szerelmes Jánosom!
A kis szalon ablakából nézem merengőn az öreg tölgyfánkat, amelynek árnyat és rejteket adó koronája alatt először csókolt meg azon a három év előtti, boldog augusztusi délutánon. Emlékszik még? Oly rég volt! Most búsan hullajtja elsárgult leveleit, ahogy én hullajtom könnyeimet nap, nap után. Fájón ég szívemben 1914 nyara, mikoron balgán elhittük, hogy az ősz, a hulló falevelek már újra itthon találják Magát, Kedvesem. Azóta immár másodszor váltja ékes ruházatát kertünk valamennyi fája és az én elárvult szívem még mindig azért fohászkodik, hogy a Jóisten vezesse haza Magát épségben, hű kedveséhez. Hamarosan jönnek a hidegek és engem Apus azzal hiába vígasztal, hogy az Isonzo folyó mentén nem oly kemény a tél, mint minálunk a kőszegi birtokon. Mert az én szerelmes szívem csak Magát látja, amint három éve télen a hegyen a kezét melengette, mikor pedig Tiborék még vidáman hólabdáztak. Tudom én, hogy Maga fázósabb, hát féltem! Kötöttem magának jó meleg sálat és kesztyűt, ott találja a csomag tetején, amit a kedves Édesanyja küldött magának a múlt héten.
Bocsásson meg nekem drága szerelmem, dehogy akarom én panaszos levelemmel búsítani a maga szívét! Megmondta Anyus és Mari néném is, hogy hazulról inkább az örvendetes újságokat írjam meg magának, hogy derüljön fel a szíve az otthon melegétől, de könnyű is őnekik ilyet mondani! Apus a férfiszoba melegében pipázik, lábánál Vezér szunyókál, Tibor sógorom pedig itt Budapesten a Minisztériumban szolgálja a hazát. Csak az én szívemnek kedvese van veszélyben a kegyetlen, távoli fronton. Ígérje meg, hogy hazatér, ígérje meg! Amíg haza nem tér, nem lehetek az a hajdan volt jókedélyű leány, aki akkoron voltam, midőn megkérte a kezemet, s ezzel szép Magyarhon legboldogabb asszonyává tett! Édes emlékű Astoria Szálló, ahol azon a mámoros virágillatú 1914-es tavaszon früstük közben odalépett az asztalunkhoz, hogy a jogi fakultás óta elveszettnek hitt Tibor barátját, az én jó sógoromat üdvözölje. Pirulva is alig mertem felemelni a tekintetemet, én a Kisasszonyoktól nemrég kikerült, a társaságba még alig bevezetett leány. Anyus persze utólag cinkosan megjegyezte Gellér igazgatónak, hogy ha másért nem is, már ezért megérte megnyitni a szállót, amelynek éttermében egymásra találhatott a legszebb szerelmespár, akit a társaság az évben üdvözölhetett. Hisz tudja, egyébként mily csípős nyelvvel kelt ki az én kényes ízlésű Anyusom a földszintet elfoglaló üzletek ellen, ámbár a Fischer kalapszalonban hamarost gyakori látogató lett.
Hiába a szép emlék, nem tud megvidámodni az én árva szívem! Apus szerint büszkének kell lennem magára, mert maga a fronton a hazát védi és a császárt szolgálja. Harag dúl keblemben, ha a császárra gondolok! Tihamér atya szerint Bécsben az a hír járja, hogy az öreg Franz Josef egyre betegebb. A társaságban már azt suttogják, még az év vége előtt az unokaöccse, Károly ülhet a trónra. A Jóisten ne rója fel bűnömül, de ha ez az ára a háború befejezésének, hát bánom is én, ha meghal a császár! Csak maga térjen haza, én kedvesem!
Pár napja összefutottam Saródy Emmi barátnőmmel, bár Anyus helyteleníti találkozásainkat, mivel Emmike jó családból való úrileány létére színésznőnek állt, tehát Anyus szerint egy züllött nőszemély, akivel nem szabad barátkoznom. De tudja mennyire szeretem töretlen, víg kedélyét, amely egyetlen vigaszom szomorú napjaimban. Leszámítva a maga ritka leveleit Kedvesem, de ne vegye ezt szemrehányásnak, tudom, hogy a frontról nem írhat oly gyakran, ahogy mindketten szeretnénk! Emmikétől kaptam egy verset, melyet azóta újra- és újra elolvasok, rejtegetve Anyus elől. Babits Mihály Húsvét előtt című költeménye oly pontosan kifejezi, amit érzek! Hiába, hogy „van most dícsérni hősöket, Istenem”, de ne hősöm légy én szerelmes Jánosom, hanem légy férjem, légy társam az életben! Babits sem a halált énekli, hanem „inkább szerelmet, embert, életeket, meg nem alvadt fürge vért!” Fáj arra gondolnom, hogy a szarajevói merénylet óta hány fess, életerős fiatalember ontotta vérét a frontokon! A híradások győzelmekről szólnak, de az asszonyok szíve nem győzelmi éneket zeng, hanem folytonos gyötrelemben ég-sajog! Lemásolom magának a verset, hadd olvassa maga is!
Tihamér atya szerint mióta 14-ben meghalt X. Pius pápa, eláradt a gonoszság a világban. Minden nap misét mond a békéért és én nap mint nap ott ülök a kis oldalkápolnában kedves édesanyjával együtt. Érzem, hogy nagy támaszai vagyunk egymásnak, két asszony, akik fájón hiányolják a maga drága jelenlétét.
Tegnap Szeverényiék látogattak el hozzánk, Magdus sírva vallotta meg Anyusnak, hogy hamarosan Gábornak is be kell vonulnia. Oly ígéretes, ragyogó tehetség az a fiú, kitűnő eredménnyel végzett a sümegi főreál gimnáziumban! Fiatalsága heve persze nem engedi őt szembenézni a veszélyekkel, így lelkesülten beszélt közelgő bevonulásáról. Magát valamennyien csókoltatják, Gábor pedig a lelkemre kötötte, hogy írjam meg magának, a hadibajnokságot az MTK labdarúgó-csapata nyerte. Hiába mondtam neki, hogy érdekli is magát a fronton a futball, azt mondta a férfi az férfi marad a fronton is, márpedig a férfiakat érdekli a labdarúgás.
Anyus, Apus és Mari nénémék is szeretettel ölelik és várják vissza. Apus azt mondja, ha visszatér vadkanra mennek vadászni, magának tartogatja a birtok legszebb példányait! Ismeri őt, tudja mekkora szó az én drága öreg Apusomtól!
Jánosom, kedvesem, a Jóisten hallgassa meg imáimat, áldja meg és vigyázzon magára. Minden nap imádkozom magáért, hogy a Jóisten épségben vezérelje haza magát szerető családjához és szerelmes menyasszonyához!
csókolja,
a Maga örökkön hű, szerető Emerenciája
Kelt Budapesten, 1916. október 20. napján.
Oldal ajánlása emailben
X